Te és a világ

Hasznos és gyakorlatias utazási tippek, ötletek

Berlini látnivalók – 10+1 kihagyhatatlan úti tipp

2016. november 23. 10:50 - Te és a világ

A német fővárosról már jó ideje nemcsak a berlini fal jut eszünkbe: évek óta népszerű úti cél a fiatalok körében, amin nem is kell csodálkoznunk, hiszen a virágzó startup kultúra vonzza a tehetséges és kreatív fiatalokat a világ minden pontjáról, az egyre-másra nyíló kávézók, szórakozóhelyek és kulturális terek pedig Berlint Európa egyik legélhetőbb városává tették. Ha megfogadod tippjeinket, nemcsak a főbb berlini látnivalókhoz és a kevésbé ismert helyekre kalauzolunk el, de azt is eláruljuk, hogy hogyan utazz úgy a német fővárosba, hogy megtaláld a legjobb ár-érték arányú szolgáltatásokat!

 

1. Így közlekedj okosan Berlinben!

Berlin három közlekedési zónára van osztva, amit A, B és C betűkkel jelölnek. Az A és a B a belső, városrészeket takarja, a C pedig a Berlinen kívüli külső kerületeket és Potsdamot. Ha a főbb látnivalókat szeretnéd megnézni, elég lesz az A és B zónákra jegyet váltanod. A vonaljegy ára 2,7 euró, a három megállóig érvényes szakaszjegyé pedig 1,7 euró. Egy napijegyért 7 eurót kell fizetned, a 7 napos bérletért pedig 30 eurót. Sokat spórolhatsz, ha megveszed online a Berlin WelcomeCard-ot, amivel kártyatípustól függően megadott ideig ingyen használhatod a tömegközlekedést az AB zónában, ingyen mehetsz be a Múzeum-sziget összes múzeumába és több mint 200 helyen kaphatsz kedvezményt a kártya felmutatásával a szolgáltatások árából. A 72 órás kártya ára 42 euró, az ötnaposé 35,5 euró.

berlini_tv_torony_este_1.jpg

2. Hogyan nézd meg a várost?

Több cég is kínál ingyenes városnéző túrákat, amik a főbb berlini látnivalókat érintik. A séta végén illik borravalót adni a túravezetőnek. Itt például nemcsak a látnivalókat járjátok körbe, de városi legendákat és különleges történeteket is hallhatsz Berlinről, szerintünk nagyon szórakoztató és élvezetes, mi még új barátokra is leltünk a túra alatt. Itt több ingyenes tematikus túrát is találsz, a Hideg Háború, a Harmadik Birodalom vagy éppen a street art témakörében. Ha Berlinben járunk, szinte mindig bérelünk biciklit, mert szerintünk ez a városnézés leghatékonyabb módja. Berlin nagyon élhető város, ez a bringautak sokaságában is megmutatkozik. Az autósok és a gyalogosak türelmesek, nem kell attól félned, hogy elütnek vagy rád dudálnak. Már napi 12 eurótól bérelhetsz bringát például itt vagy itt.

A cikkben említett fontosabb helyszíneket térképen is jelöltük. Írásunk a térkép alatt folytatódik.
Látnivalók   I   Gasztronómia   I   Szórakozás   I   Vásárlás

3. Így utazz és találj jó szállást Berlinben!                                  

Berlin az utóbbi évek egyik legnépszerűbb turistacélpontja lett, ami nem is csoda: szuper múzeumok, kávézók, kiterjedt parkok és különleges szórakozóhelyek teszik élhetővé és élvezhetővé a német fővárost. Ha felfedeznéd a berlini látnivalókat, akkor nézd meg a maiUtazás.hu Repjegyvadász ajánlatait, ahol sűrűn találhatsz nagyon jó ajánlatokat  – a csomagok mindig az aktuálisan elérhető legkedvezőbb árú szállást és repjegyet foglalják magukba.

berlin_epiteszete_lenyugozo_3.jpg

4. A legklasszabb berlini múzeumok

Berlin főbb kulturális nevezetességei – mint például a Múzeum-sziget - a városközpontban, az ún. Mittében találhatóak. A Múzeum-szigeten öt különböző múzeum található, ezek közül mi a hatalmas antik gyűjteménnyel büszkélkedő, hihetetlenül gyönyörű Pergamon Múzeumot ajánljuk elsősorban. Az évente egy millió látogatót vonzó pompás létesítmény a város legnépszerűbb és egyben legszebb múzeuma. Jelenleg felújítás alatt áll, így nem minden része látogatható. A sorban állást elkerülendő azt javasoljuk, hogy vedd meg előre a jegyed. A felnőtt belépő 12 euróba kerül, de ha több múzeumot is megnéznél a szigeten, akkor érdemes a 18 eurós kombinált jegyet választanod. Az Altes Múzeumot se hagyd ki, ha kedveled a festészetet, ez a múzeum a 19. század művészetét öleli fel a romantikától az impresszionizmusig.

5. A berlini falon túl - kihagyhatatlan berlini látnivalók

A Vasfüggöny berlini szakaszán a Checkpoint Charlie volt a leghíresebb ellenőrző pont, amely összekötötte Nyugat- és Kelet-Berlint. A két világ találkozási pontját a mai napig meglátogathatod, és ezt erősen ajánljuk is, hiszen kulcsfontosságú szerepet játszott Európa történetében közel fél évszázadon át. A nap bármely szakaszában is látogasd meg a Friedrichstrasse és a Zimmerstarsse kereszteződésénél álló híres bódét, arra számíts, hogy mindig kisebb tömeg veszi majd körül. Ha erre jársz, sétálj végig a berlini fal közel egy mérföldes szakaszán a Spree folyó mentén, ahol még mindig láthatóak azok a graffitik, amiket a fal leomlásának mámorában festettek rá az emberek, köztük híres művészek ikonikussá vált alkotásaival. Az East Side Gallery-nek nevezett falszakasz nemcsak a berlini fal, hanem egész Berlin legtöbbet fotózott látványossága, mi is imádjuk. A német törvényhozás épülete, a Reichstag szintén kihagyhatatlan berlini látnivaló. Az 1961-ben újjáépített épület megannyi nagy történelmi esemény színhelye volt, például 1990-ben itt tartották a Németország újraegyesítését ünneplő rendezvényt. Érdemes regisztrálni, ha belülről is meg szeretnéd nézni, főleg azért, mert az épület egyes részei, mint amilyen például a terasz, csak regisztrált látogatók számára áll nyitva.

a_berlini_fal_5.jpg

6. A legjobb kávézók Berlinben

Berlin virágzó startup scénája az egyik ok, ami miatt a legtöbb kávézó közösségi iroda is egyben, szóval ha a városnézés közben hirtelen ráébredsz, hogy elintéznivalód van, esetleg szándékosan hagytál magadnak munkát az útra, nem kell majd sokáig keresgélned a megfelelő helyet erre a célra. A St. Oberholz az egyik legnépszerűbb közösségi iroda, ráadásul a kávéjuk is isteni. A Godshotban rendszeresen kávészemináriumokat tartanak, a Cafe CK a legminőségibb kávékat kínálja a világ minden tájáról, az Oslót pedig azért szeretjük, mert nagyon chill az atmoszférája, kedvesek a srácok a pult mögött és még kiállításokat is láthatunk itt, miközben az isteni kávét kortyolgatjuk. A neoreneszánsz villában található Café Einstein egy egyszerre modern és klasszikus, trendi kávézó, a helyiek egyik kedvence. Nemcsak a kávék, a sütik is pazarok, térj hát be egy kis pihenőre a Kurfürstenstraßén található kávézóba, ha erre jársz. A sajttortájuk különösen finom, ráadásul van egy szuper könyvesbolt is az épületben, ezért nem árt vigyázni: könnyen itt ragadhatsz!

7. Berlin legjobb klubjai

Berlinben gyakorlatilag minden sarkon van egy jó söröző, így nehéz nagyot hibázni egy-egy hellyel. Ha biztosra akarsz menni, akkor a Neukölln városrészben található Waserstrasse felé vedd az irányt. Ez az utca tele van bárokkal és sörözőkkel, mint amilyen a Lerchen und Eulen vagy a helyi hipsterek kedvenc bárja, a Hotel Bar. A Klunkerkranich varázslatos hely, gyönyörű panorámával és érdekes emberekkel. A tetőtéri bárról fantasztikus kilátás nyílik a városra – ez az egyik legjobb hely, ahol kipihenheted az egész napos városnézést! Ha kitáncolnád magadból a felesleges energiákat, irány a 8MM bár a központban vagy a Mein Haus am See a Rosenthaler téren, nem lőhetsz mellé egyikkel sem.  Az 1918 óta nyitva tartó Táncházban nemcsak bulizni lehet, hanem táncleckéket is venni. Minden nap más stílus van terítéken, így érdemes csekkolni a honlapjukat, hogy megtaláld az igazán neked való programot.

a_klunkerkranich_bar_berlinben_7.jpg

8. Hol egyél jót, jó áron?

A Markthalle Neun-ban minden csütörtökön street food fesztivált tartanak, ahol nemcsak egzotikus finomságokat, hanem tradicionális német ételeket is kóstolhatsz. Délután 5-től este 10-ig tart a rendezvény az év minden csütörtökjén. Ugyanezen a piacon találod a milánói Sironi pékséget, ahol kézműves finomságokat vehetsz és a Heidenpeters sörfőzdét, ahol különleges söröket ihatsz. A Gastón bárban nem csoda, ha összezavarodsz: az ételek és atmoszféra is azt sugallják, hogy Spanyolországban vagy, pedig a hely nem más, mint Berlin egyik legjobb tapas bárja: hangulatban és ár-érték arányban verhetetlen! Berlin egyik különlegessége a Bite Club: a legkülönlegesebb street fodd ételeket összefogó rendezvénysorozat mindig más helyszínen jelentkezik, érdemes csekkolni a honlapjukat, mert nemcsak a rendezvények hangulata szuper, de az árak is nagyon barátságosak. Az egyik S-Bahn megálló alatt található Tiergartenquellét azért szeretjük, mert méretes és olcsó adagokat kínálnak, szóval ha pénztárcakímélő ebédet szeretnél, amivel jól is laksz, ez a te helyed!. Ha esetleg már kiköltekezted magad, vedd az irányt a Maroush felé. A parányi libanoni kifőzde isteni ételeket kínál nagyon olcsón, mi imádjuk!

9. Shopping Berlinben

Berlinnek nincs kifejezett bevásárlónegyede, így a legjobb, ha sétálsz és nyitva tartod a szemed, mert a legváratlanabb helyeken bukkanhatsz a legkülönlegesebb kincsekre. Ha a központi elhelyezkedésű Mulackstrassén végigsétálsz, szuper dizájnerbutikok fogják keresztezni az utad. Nem kell feltétlen egy vagyont elköltened, ha valami szépet szeretnél venni, mert itt is vannak olyan üzletek, ahol jó ár-érték arányú, márkás ruhákat, táskákat vagy kiegészítőket vehetsz, például a Das Neue Schwarzban. Ha nincs ellenedre, hogy mélyebben a zsebedbe nyúlj, látogasd meg a KaDeWe-t, Európa legnagyobb bevásárlóközpontját, amiről nehéz eldönteni, hogy kívülről vagy belülről impozánsabb. Luxusüzletek, gourmet shopok és osztriga bárok váltják egymást – nem baj, ha nem vásárolsz, látványnak sem utolsó. A legtöbb üzlet zárva tart vasárnap, ezt ne felejtsd el, ha Berlinben jársz. A helyiek esküsznek a Boxhagener téren található bolhapiacra, ahol igazi vintage darabokra lelhetsz.  A minden vasárnap 10-kor nyitó piacon könyvet, ruhát, bakelitet és ételt is árulnak, alkudni kötelező! A Mauerparknál található, minden nap nyitva tartó bolhapiac szintén jó dealeket tartogat. Itt is mindent megtalálsz, ami szem-szájnak ingere; új és használt dolgokat egyaránt.

a_berlini_bolhapiac_9.jpg

10. Ki a zöldbe!

Hétvégente a város közepén lévő Gleisdreieck park megtelik piknikező családokkal és romantikusan andalgó szerelmespárokkal. A helyiek egyik kedvenc parkja elég nagy ahhoz, hogy biztosan legyen számodra is egy pokrócnyi szabad terület egy árnyas fa alatt, ahol csöndben élvezheted az egyébként folyton zsezsegő nagyváros nyugodtabb oldalát is. Az egykori Tempelhof repülőtér területén létesült park is igen népszerű pontja a városnak, ahol az organikus közösségi kertektől kezdve a mini golf kurzusig sok mindent megtalálsz. A legjobb, ha bringát bérelsz, és azzal tekersz ki ide a városból. A Mauer park a berlini látnivalók legkülönlegesebbje: itt vasárnaponként nyilvános karaoke-t tartanak – ha valami igazán berlinire vágysz, ezt semmiképp se hagyd ki, hihetetlenül furcsa és szórakoztató egyszerre. Egész napos kirándulásra ajánljuk a Wannsee nevű tavat: szállj fel az 1-es vagy 7-es S-Bahnra, ami tulajdonképpen olyan, mint a budapesti HÉV és szállj le a Wannsee nevű megállónál. Itt strandolhatsz, ehetsz és ihatsz finomakat, kipihenheted a városnézés okozta fáradalmakat. A közeli Páva-sziget (Pfaueninsel) az egyik kedvencünk. A parányi szigetre komppal juthatsz át néhány euróért, hogy átérve egy igazi mesevilágban találd magad: a méltóságteljes, pompás madarak szabadon sétálgatnak a hófehér, kéttornyú kastély körül, ami egykor II. Frigyes Vilmos porosz király kedvenc nyári rezidenciája volt. Nyáron négy víziló is a szigeten lakik, akik állandó segítői a kertet karban tartó kertészeknek.

+1 berlini tipp, ha különleges kényeztetésre vágysz

A Vabali Spa a balinézek fürdőkultúráját hozza el Berlin szívébe, mindezt páratlanul igényes környezetben, közel húszezer négyzetméteren. A testet, a lelket és a szellemet is kényeztető komplexum medencékkel, masszázzsal, szaunával, és finom ételekkel-italokkal várja az egzotikus kultúrák felé nyitott látogatókat. A szolgáltatások mellett a berendezés is a tradicionális balinéz kultúrának ad teret, így nem csoda, ha a kapun belépve a látogató rögtön úgy érzi, mintha Ázsiába csöppent volna. A belépő nem olcsó, ám a szolgáltatás sem hétköznapi: a két órás belépő 19,5 euróba kerül, a négy órás 26,5 euróba, az egész naposért pedig 33,5 eurót kell fizetned. A belépő a masszázst nem tartalmazza.

vabali_spa_berlin.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása